Hazay Tímea

1974-ben születtem. A muzsikálás, a zene számomra az irodalommal és a színházzal együtt természetes szükséglet volt kisgyerekkoromtól fogva. Nem volt olyan nap, hogy édesanyám, nagymamám, nagyapám ne énekelt volna. Verseltek, játszottak, énekeltek, énekeltek...

Ének-zene tagozatos általános iskolába iratott minket édesanyánk, zongorázni tanultunk, kórusban énekeltünk - éltük a boldog és szerencsés kisgyermekek életét a testvéreimmel, akiknek megadatott a családi együtt éneklések boldogsága. 14 éves koromtól kezdve 8 évig "színjátszottam" egy amatőr csoportban, Budapest egyik legrégebbi amatőr színpadán.

Hát persze, hogy színész szerettem volna lenni...ám végül magyar-művelődésszervező szakos tanárként végeztem 1997-ben az ELTE-n. Valahogy úgy hozta az élet, hogy nem jutott idő az főiskola és a folyamatos munka mellett a színjátszásra - énekelni viszont tanultam, mert nem tudtam elképzelni, hogy ne legyek mindennapos közelségben a művészetekhez.

Később elkezdtem a "felnőttek életét" élni: pénzt kerestem, másoddiplomáztam, szakközgazdász lettem, férjhez mentem, jöttek a lányok, a két kicsi lányom, akik mostmár 4 és 6 évesek. Zsófi és Dorka.

Dorka, a nagyobbik lányunk megszületésekor valami történt. Fantasztikus élményekkel, tapasztalásokkal és tanításokkal teli évek következtek. Mikor végre együtt lehettünk a lányaimmal, valami visszavonhatatlanul és örökre egymáshoz kötött bennünket. Az a valami az újszülöttek édes és semmihez sem hasonlítható "babaszagán" túl a hangunk volt. Mert senkinek sem volt olyan édes kis hangja, mint nekik és számukra az én hangom volt maga a megnyugvás. Olyan büszke és magabiztos édesanyává tett engem az a két édes kicsi hangocska, ami egyértelműen és kristálytisztán jelezte, hogy mit szeretne!
Mennyire csodálatos élmény volt, hogy az én hangom tulajdonságai számukra semmihez sem fogható biztonságot, teljességet jelentettek.

A lányok nőttek, növekedtek, énekeltünk, dudorásztunk, meséltünk - használtuk a világ legkézenfekvőbb hangszerét: a hangszalagjainkat!

Még a sírásokból, elkeseredésekből, hisztikből is sikerült néha-néha egy dallam vagy egy ritmus segítségével kikecmeregnünk. Mert a zene, s az a csodálatosan emberi tulajdonságunk, hogy képesek vagyunk énekelni, átsegített bennünket egy sor nehézségen.

A Ringató számomra közösség. Közösség, ahol az édesanyák és gyermekeik olyan pillanatokat élhetnek át, melyeknek részesévé válni számomra megtiszteltetés. Segíteni abban, hogy kapcsolatuk minél szorosabb és minél bizalomtelibb legyen, s mindehhez a zene hatalmát, a magyar népdalok és mondókák erejét segítségül hívni - valódi ajándék az élettől.

2007 tavaszán elvégeztem a Ringató módszertani tanfolyamot és védjegyesként foglalkozásokat tartok néhány helyszínen.

Nagyon szeretném, ha találkozhatnánk!

2007. szeptember