2009. december 16-án, szerdán 9:00-től, 10:15-től és 11:30-tól.
Már hagyomány, hogy a Ringatót rendszeresen látogató gyerekek és szüleik karácsonykor együtt ünnepelnek a Művészetek Palotájában. Az idei ünnepünkön vendégeink lesznek: Vakler Anna énekes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszakának oktatója, és Varró János, a székesfehérvári Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola tanára.
Jegyár: 300 Ft/felnőtt
A jegyeket elővételben lehet megvásárolni a Müpa jegypénztárában vagy interneten a www.mupa.hu oldalon!
MUPA karácsony
Énekeltünk a Babamama expon
2009. november 17. kedd 18:35
A hírt Gállné Gróh Ili írta 2009. november 14-én
Kolleganőimmel a Babamama expon jártunk november 7-én, szombaton a Papp László Sportarénában, ahol az UNIVER ajándékaként énekelhettünk az egyre nagyobb számban körénk gyülekező szülőknek és gyerekeknek.
Babamama expo
Nagyon jó hangulat kerekedett, sokan mondták, hogy még hallgatták volna a foglalkozásvezetők tizennyolc fős alkalmi kórusát.
Babamama expo
Örömmel énekeltünk, jólesett látni az érdeklődő, mosolygó arcokat, akikkel, bízunk benne, hogy találkozunk még a foglalkozásokon is.
A foglalkozásvezetőkkel ismét kóruséneklésre várjuk a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményébe (Bp. VIII., Ötpacsirta u. 4.) 2009. november 13-án, pénteken 18:00 órától a Ringatóra járó édesanyákat és mindenki mást, aki szívesen énekel.
A program 19:30-ig tart, előzetes bejelentkezés nem szükséges, a részvétel díjtalan!
Ezen a napon mindenki gyertyát gyújt, emlékezik...azokra, akik már nincsenek velünk és szerettük őket. "Hol volt, hol nem volt, volt a világon egyszer..." - írja Kosztolányi...
Egy Ringatóra járó édesanya saját történetéből fakadóan kért arra, hogy ha tehetem, tudassam minél több emberrel, édesanyával, ismerőssel, baráttal, hogy van egy hölgy, Singer Magda (www.singer.hu) aki át tud segíteni minden segítségért hozááfordulót az egyik legnehezebb élethelyzeten. Amiről sosem beszélünk, amit a világ nehezen ért meg... Van segítség...
Szeretettel: Hazay Tímea
Madarak
A Rotunda énekegyüttes és a Concerto Filharmonia Zenekar koncertje
2009. október 30. péntek 13:25
Szeretettel ajánlok figyelmetekbe Mindenszentek közeledtével egy koncertet.
2009. október 31-én, szombaton 19:00órakor Budapest-Remetekertváros Szentlélek plébánia templom (1028 Budapest, Máriaremetei út 34.) és
2009. november elsején, vasárnap 18:00 órakor a rákoscsabai Nepomuki Szt. János főplébánia templomban (1171 Budapest, Péceli út 229.):
Gabriel Fauré: Messe de Requiem-je hangzik el a Rotunda énekegyüttes (melynek tagja vagyok én is) és a Concerto Filharmonia Zenekar előadásában. Szólót énekel: Váradi Zita (szoprán) és Oláh Zsolt (bariton).
A belépés minden kedves érdeklődő számára díjtalan.
Gyakran kapunk levelet a külföldön élő kisgyermekes családoktól, hogy szeretnék, ha hozzájuk is eljuthatna a Ringató. Örömmel újságoljuk, hogy Ausztria és Németország után most Szlovákiában is megismerhetik a foglalkozásainkat az érdeklődők.
A Mária-Valéria Duna-híd Esztergom és Párkány között az esztergomi Bazilika látképével
Párkány főtere
Ringató 2009. november 5-től a Hagyományok Házában!
2009. október 28. szerda 07:12
Mindenkivel örömmel tudatjuk, hogy Márczi Anna kolléganőnk november 5-tőlcsütörtökönként 1/2 10-től Ringató foglalkozásokat tart a Hagyományok Házában! www.hagyomanyokhaza.hu Cím: 1011 Budapest, Corvin tér 8. Anna kitűnő népzenész kolléganőnk az Ifjú Muzsikás Együttesből, íme egy rövid részlet az önéletrajzából:
"1978- ban születtem Budapesten. Nagy családban nőttem fel. Elsõ zenei élményeimet édesanyámtól kaptam, aki nagyon sokat énekelt nekünk. Egész életemben meghatározó szerepe volt és van az éneknek, zenének. Általános iskolai éveimet zenei tagozatos iskolában kezdtem, majd az idõközben megalakuló Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában fejeztem be. Érettségi után az egri Tanárképzõ Fõiskola ének- zene szakán szereztem diplomát. Mindeközben hegedülni tanultam. Öt évig klasszikus zenét, majd a Béres János vezette Óbudai Népzenei Iskolában népzenét, Ifj. Csoóri Sándortól. Mintegy 10 éven át tagja voltam az ugyanitt mûködõ Vikár Béla Népdalkörnek. Késõbb brácsázni is kezdtem.1997 óta játszom az Ifjú Muzsikás Együttesben . Az élet úgy hozta, hogy zenei tanítómesterem, Ifjú Csoóri Sándor lett a párom.1999 óta Ürömön lakunk.. Van egy öt éves kisfiunk, Bendegúz."
A Hagyományok Háza
Ifjú Muzsikás Együttes
Ringató-Kolping napok Alsópáhokon - beszámoló
2009. október 28. szerda 07:08
Gyönyörű négy napot tölthettünk többetekkel az alsópáhoki Kolping Családi Hotelben október 18-21-ig, ahol a hotel szolgáltatásain és a Ringató foglalkozásokon kívűl meghívott előadók várták a családokat. Jó volt együtt lenni, egymás melletti szobákban lakni, együtt reggelizni, "ringatózni", hallgatni az előadásokat, egymásra köszönni, beszélgetni a folyosón, a vacsoránál, a kertben...
Egy kicsit minden más ilyenkor, amikor tábori körülmények között találkozunk és nem a megszokott helyszíneken a heti rendszerességgel tartott Ringató foglalkozások alkalmával, hiszen itt általában minden program egy kicsit csúszik - oda kell érni időre az uszodából, a játszóházból, a kincskereső kalandról...- viszont jóval tovább tart, mert alig tudjuk abbhagyni a közös éneklést, játékot, vagy épp az együttgondolkodást, beszélgetést az előadások után.
Bizony többnyire táncházi hangulat alakult az alsópáhoki Ringatókon, Gáll Viki kobzon kisért, Hodos Szilvi hegedült, tilinkón játszott, mi pedig fújtuk együtt negyvenen-ötvenen-hatvanan, vagy ki tudja épp hányan a szebbnél szebb népdalokat.
Esténként altatódalok kedvéért gyűltünk össze, szólt a gitár, a triangulum, dúdoltunk, ringattunk....szerettünk.
Nagyon szép élmény volt számunkra minden együtt eltöltött nap. Köszönjük nektek!