HAZAY ANNAMÁRIA ÉS HAZAY TÍMEA HONLAPJAKISGYERMEKKORI ZENEI NEVELÉS A SZÜLETÉSTŐL A KODÁLYI ELVEK ALAPJÁN
   
 
 
Hírek, újdonságok arrow Cikkek, olvasnivalók arrow Korai dackorszak  
 
 
Hírek, újdonságok
A Ringatóról
Csicsergő énekes óvoda
Magunkról
Foglalkozások helye, ideje
Áraink
Cikkek, olvasnivalók
Dalok, mondókák
Galéria
Kapcsolat
Partner oldalak
Értesítő - Levelezőlisták
Kárpátifotó




Korai dackorszak Ajánlom a ringatót
2008. január 17. csütörtök 01:32

Felidézek egy kb. 4-4,5 évvel ezelőtti történetet, mely tipikusan jellemzi a 2,5-3 évesek híres dackorszakát.

Reggel, ébredés után:

Lányom: „kéjek kakajót!! Ana!!!Kéjek kakajót mostazonnaj!”

Én: „ Mindjárt kicsim, egy picit várjál, most nyitottam ki csak a szemem…”

Lányom (kissé türelmetlenül): „nem vájok!! Most akajok kakajót!!”

Én: „Gyere bújj ide mellém, csak megölelgetlek, aztán együtt lemegyünk és elkészítjük a kakaót, jó?”

Lányom (hisztizni kezd, dúl-fúl, még toppant is mellé): „neeem!!! Most akajom a kakajót, gyeje le!!”

Én (persze nem oly rózsás hangulatban): „Rendben, de öltözzünk fel előbb!”

Lányom: (rámrivallva): „Nem akajok öltözni, kakajózni akajóóók!”

Kezdem elveszíteni a türelmem, már én is mérgesen átvonulok a szobájába, előkészítem a ruhát. No, onnan kezdődött el a következő konfliktus, természetesen nem feleltek meg az igényeinek a ruhák. Mondtam, akkor mutassa meg, melyiket szeretné felvenni. Arra már végkép nem tudta a választ. Nagy nehezen (15 perc) dűlőre jutott, a ruha már rajta volt.

Lementünk, na, onnan folytatódott… nem ebbőj a bögjébőj akajom! ….hideg a kakajó…..most mejeg a kakajó….kia akajok menni a udvajja…nem akajok kabátot…hoj van a tigjis?…beje akajom jakni a motojba!…minden mondatában benne van, az „akarok” szó, hol úgy, hogy „akarom”, hol úgy, hogy „nem akarom”.

Ha valaki azt gondolja, hogy ezeket én idegekkel bírtam, hát téved. Akkoriban elég rosszul reagáltam ezekre a nagyon határozott kijelentésekre. Néha azt gondoltam, tényleg hülyét tud csinálni belőlem a 2,5 éves. Mintha egy számítógépes játék főhőse lennék, akit ide-oda taszigálnak… de az legalább 3 élet után megpihen… én meg nem. Mikor lesz ennek vége? Ólomlábakon jár az idő, az apa persze sosem érti, miről is beszélek, hiszen délután 5-9-ig semmi baja nincs a lányzónakJ.

És már milyen rég volt ez! Nagyon meg kellett erőltetnem magam, hogy eszembe jusson ez a kis epizód, a napló segített, amit vezetek születése óta. Persze így, továbblapozgatva már újra élem azokat a napokat és csak nevetek rajta mostmár nagy, 7 éves lányommal együtt. El sem hiszi, hogy ilyen volt. Én sem. J

Néha kíváncsiságból ránézek egy-egy kismamás fórumra, milyen problémákkal küzdenek a ma kisgyermekes anyukái. Nem lep meg, amikor ilyen fórumokon keresztül nyugszanak meg az anyaságban sorstársak. Nyílván sokan magukban keresik a hibát, sőt talán attól is tartanak, hogy a környezet ítéli meg majd őket rossz nevelési módszerükről. Távolról nagyon okos tud ám lenni a felnőtt, de akinek a mindennapokat kell ezekkel a viaskodásokkal megélni, az már koránt sem ilyen egyszerűnek látja a helyzetet. Viszont van egy nagyon megnyugtató gondolatom: ez a legtermészetesebb kinyilatkoztatása a gyermekeknek, hogy vannak, léteznek, irányítanak, tudnak, akarnak. Ez a korai dackorszak, amit elég nehéz nekünk, felnőtteknek megértenünk, holott csak azt kell tolerálnunk, hogy ők maguk sem tudják pontosan, hogy mit akarnak. Azzal már tisztában vannak, látják, hogy annak a magas, kétlábon járónak minden olyan egyszerűen megy, mindent el tud dönteni magától, a pici meg küzd azzal, hogy fejben neki is minden annyira természetes, mégsem alakulnak úgy a dolgai, ahogy szeretné. Sőt, saját magával keveredik harcba, a fölsőbb (felettes) és alsóbb (ösztön) „én”-jeivel, merthogy mindegyik mást akarJ.  Ez bizony belső konfliktushoz vezet, és hogy még tetézzem a dolgot az is biztos, hogy az ilyen frusztrált-kudarc helyzetek (ami ellen a szülők is gyakran tehetetlenek) teremtik meg azt a láthatatlan szürke felhőt körülöttünk, amitől mindenkinek rossz kedve lesz. Csöbörből vödörbe.

Mi a megoldás?

Nem tudunk mást tenni, csak mérhetetlen szeretettel és türelemmel kivárni, amíg saját maga eléri azt a fejlettségi szintet, amikor már önmaga számára korlátokat tud fölállítani, illetve elfogadja a környezete által szabott gátakat. Persze ez nem azt jelenti, hogy azt lássa rajtunk, nem veszünk tudomást a bajáról! Kérdezgessük, érdeklődjünk, hogy ő mit szeretne, aztán mondjuk el neki őszintén a mi nézőpontunkat, és a végén süljön ki belőle egy kompromisszum. Egy kicsit ő is engedjen, egy kicsit mi is. A kompromisszum nem tévesztendő össze az érzelmi zsarolással, az más! A következetesség is nagyon fontos, meg fogja érteni, hogy vannak szabályok, amiket be kell tartani. Igazság szerint pont ez az ő nagy szabadságuk, hogy kinyilatkoztathatják azt, amivel nem értenek egyet. Aztán mi, felnőttek, a társadalom hamar meg is tanítja, hogy ha valami bántja, ha valamivel nem ért egyet, akkor azt nem illik kinyilatkoztatni (ez, utóbbi mondatot tessék kicsit cinikusan érteni) .Ez a mi nagy hibánk: nem tanítja meg többségünket senki arra, hogy hogyan lehet magunkból úgy kiereszteni a gőzt, hogy abban senki ne sérüljön.

Egy dolgot viszont nagyon tartsunk szem előtt: agresszióval, büntetéssel csak átmenetileg érhetünk el csendet, de örökre megmarad a lenyomat a lelkében. A megfélemlítés ellen, a felnőtt hatalma ellen ő tehetetlen lesz, és valljuk be őszintén, mi sem szeretnénk, ha valaki ilyen módszerekkel bírna minket jobb belátásra. Vegyük úgy, hogy ezzel ők minket, szülőket tanítanak, s egyben fel is készítenek könnyedebb formában a kamaszkor szépségeire… Mert bizony, jó edzés nekünk ez a kisgyermekkori dackorszak! Legyünk hálásak érte, hiszen az önérvényesítés és a tolerancia megtanulása nagyon fontos lesz majd, amikor ifjú éveit éli. Akkor is lesz feladatunk. Akkor már nem a kakaó hőmérsékletén fognak vitába szállni velünkJ.

Dr. Hajdúné Hazay Annamária

Fejlesztőpedagógus, Ringató foglalkozásvezető

 

 

A Ringató központi honlapja: www.ringato.hu
© 2013 MEDNEXUS Kft - designed & powered by Scenic Webdesign