HAZAY ANNAMÁRIA ÉS HAZAY TÍMEA HONLAPJAKISGYERMEKKORI ZENEI NEVELÉS A SZÜLETÉSTŐL A KODÁLYI ELVEK ALAPJÁN
   
 
 
Hírek, újdonságok arrow Cikkek, olvasnivalók arrow Babapatika novemberi száma: Mégis, kinek nehezebb?  
 
 
Hírek, újdonságok
A Ringatóról
Csicsergő énekes óvoda
Magunkról
Foglalkozások helye, ideje
Áraink
Cikkek, olvasnivalók
Dalok, mondókák
Galéria
Kapcsolat
Partner oldalak
Értesítő - Levelezőlisták
Kárpátifotó




Babapatika novemberi száma: Mégis, kinek nehezebb? Ajánlom a ringatót
2007. november 24. szombat 04:21

Ismerős az az érzés, amikor egy családban az elsőszülött trónörökös betölti a 3. életévét és elkezdődnek az izgulós, néha ideges hónapok az óvodába kerüléssel kapcsolatosan? Hm…de szép emlékek is ezekJ! Aki megteheti az inkább gyorsan le is beszéli magát a beiratkozásról, mondván, hogy még annyira pici.

Szóval akkor ez azt jelenti, hogy már nem kisgyermekünk van, hanem óvodáskorú gyermekünk. Észbe sem kapunk és mindjárt az általános iskolán is túl van, azaz mi meg lassan fiataléveink végére érünk… Te jó Isten! Ennyire ne szaladjunk előre! Állj!

Elég már csak abba is belegondolni, hogy az én édes, aranyos tündérkém egyszercsak fogja magát, és egyedül hagy egy fél napra. Egyedül. Engem! De hát én vagyok az édesanyja! Én tudom, hogy mikor szomjas, mikor éhes, mikor fáradt, mikor fáj valamije, mikor dühös… Persze, persze tudom, hogy végtére is előnyére válik, mindig hallom a kulcsfontosságú szavakat, hogy „szocializáció” meg „közösségi szellem” meg „tolerancia” meg „kommunikációs készség”…de olyan pici még! Nem tudom elengedni a kezét, rám van szüksége!

Hány és hány anyának vannak álmatlan éjszakái a közeledő óvodakezdés miatt? Természetesen a testvérekkel már korántsem vagyunk ekkora „bajban”, de az elsővel nagyon nehéz megélni ezt az időszakot. Gondoljunk csak bele, ez nem csak gyermekünk életében a következő epizód, hanem bizony nekünk, szülőknek is nagy ugrás. Ha valakinek van már hároméves gyermeke, tudja, miről beszélek. Mert bármilyen hihetetlen, a 3 éves kor egy gyermek életében ugyanolyan nevezetes évszám, mint felnőttek esetében a 30, 40, 50. Ilyenkor kicsit úgy érezheti magát a szülő, mintha egy teljes generációt ugrott volna előre. Bár nem foglalkozunk ezzel, mert meg vagyunk győződve arról, hogy a szorongásaink kizárólag abból fakadnak, hogyan tud majd gyermekünk beilleszkedni a csoportba, szeretni fogja-e az óvó néni, észreveszik-e, ha szomorú, nem fogják-e bántani? … egyáltalán tudnak-e időt szakítani rá! A probléma végül is összetett, azt viszont szem előtt kell tartanunk, hogy gyermekeink előtt ki nem nyilvánított, elfojtott érzelmeink nem maradnak titokban. Pocaklakó koruktól folyamatosan lelkületünkre hangoltan élnek, minden rezdülésünket tudat alatt is érzékelnek. Egyszóval, ha mi kételkedünk, akkor elbizonytalanítjuk őket is, mert átragad rájuk a szorongásunk. Hiába mondjuk el számtalanszor a „De jó lesz neked!”, „Mennyi barátod lesz, és mennyi játék van az oviban!” önmagunkat nyugtató mondatokat, ha egyszer minden idegszálával érzékeli, hogy mi sem vagyunk ebben teljesen biztosak.  Telis-tele vagyunk, kérdéssel, kíváncsisággal, legszívesebben kandikamerát szerelnénk a csoportszoba szegletébe. Szívünk mélyén lelkiismeret furdalást érzünk, mert elengedjük a kezét. Annak idején én pont ilyen szörnyű napokat éltem át, de mindig azzal nyugtattam magam, hogy elvégre én imádtam óvodás lenni!  Édesanyám mindig csitítgatott, mert úgy vonultam végig az utcán, hogy hangosan énekeltem a „Megyünk az óvodába, megyünk az óvodába” általam kreált roppant fantáziadús szó-mi dalocskát, és tényleg boldog voltam. Így, amikor erre az emlékre gondoltam, szépen elhessegettem a negatív gondolatokat és tudtam,  jót teszek gyermekemnek, ergo nem fog rám haragudni. És azt hiszem, ez a legfontosabb!

Itt az idő

Engedjük el! Éreztessük, hogy megbízunk benne, éreztessük, ahová visszük ott teljes biztonságban lesz. Soha ne meséljünk a gyerekeknek negatív emlékeket (ha volt ilyen) a saját óvodáskorunkról (főleg, ami az alvást illeti) mert ez kvázi megerősíti benne, kondicionálja, hogy az óvoda rossz! Amitől fél, tart, azt fogja felnagyítani, hiszen az otthon melegében, néha a „túlszeretésben” egészen más hangsúlyt kap egy konfliktushelyzet.  Ha valakinek végképp nincsenek szép emlékei a saját ovis koráról -azt gondolom-, bocsánatos „bűn” ilyenkor a „kegyes hazugság”. Írják újra a történelmet, és kreáljanak megnyugtató, szép meséket az óvodáskorukról. Persze sokan nem is emlékeznek rá, ilyenkor kell előszedni a régi diafilmeket (Donászy Magda: Első nap az óvodában, Kormos István: Vackor az óvodában, Székely Mária: Vidám húsvét az óvodában), vagy Janikovszky Évától a Már óvodás vagyok -című könyvet, de hagy említsem meg az Ovimese című 2006-ban megjelent könyvet, melyet Koszorúsné Tóth Katalin és Dr. Tánczos Erika szerzőtársaimmal írtunk éppen amiatt, mert feledésbe merültek a szülővé érett felnőttek emlékeiből az óvodával kapcsolatos szokásrendek, hangulatok, élmények. Nagyon fontos, hogy az óvodakezdést megelőző hetektől próbáljunk meg hónapon keresztül az óvodai élettel kapcsolatos történeteket mesélni. Ezekkel a mesékkel is oldhatjuk a szorongást, kiváltképp, mert kérdések fogalmazódnak meg a gyerekekben a történeteket hallgatva, vagy ráismerhetnek hasonló élményekre, amik őt érték.

 

 

A Ringató központi honlapja: www.ringato.hu
© 2013 MEDNEXUS Kft - designed & powered by Scenic Webdesign